Terápiás Manuka méz: már nem annyira alternatív

Bevezetés

A mézet az emberiség történelme során gyógyszerként használták. A méz egyik leggyakoribb és leginkább tartós terápiás alkalmazása sebkötözőként történt, szinte bizonyosan antimikrobiális tulajdonságai miatt. A rendkívül hatékony antibiotikumok megjelenésével az 1960-as években a mézet „értéktelen, de ártalmatlan anyagként” (Soffer, 1976) utasították el. Az antibiotikum-rezisztencia jelenlegi és egyre súlyosbodó válsága azonban újjáélesztette az érdeklődést a méz alkalmazása iránt, mind önmagában hatékony szerként, mind pedig új kezelési módszerek kifejlesztésének terápiás kiindulópontjaként. A méz általában virágok nektárjából származik, és a méhek állítják elő, leggyakrabban az európai mézelő méh (Apis mellifera); összetett cukor-, aminosav-, fenol- és egyébanyag-keverék. A különböző virágos növényekből származó mézfajták jelentősen eltérnek baktériumölő képességükben, ami megnehezítette a mézzel kapcsolatos szakirodalom értelmezését, és olykor az eredmények különböző vizsgálatok közötti reprodukálását is (Allen et al., 1991; Irish et al., 2011). A méz hatásmechanizmusát vizsgáló újabb tanulmányok többsége a jól jellemzett, szabványosított, aktív Manuka mézre összpontosított, amelyet az Új-Zélandon és Ausztráliában őshonos bizonyos Leptospermum-fajok állítanak elő, és amelyet a megfelelő egészségügyi szabályozó szerveknél sebkezelési termékként jegyeztek be. Ezért eltérő jelzés hiányában ez az áttekintés a Manuka mézre összpontosít.

Az aktív Manuka méz kémiai elemzései

A Waikato Egyetem (Új-Zéland) professzora, Peter Molan számolt be elsőként a manukaméz szokatlan aktivitásáról, és az 1980-as évek közepén kezdte vizsgálni annak hatását számos különböző baktériumfajjal szemben. Bár egyértelmű volt, hogy a manukaméz még alacsony koncentrációban is elpusztítja a bakteriális kórokozókat, az ezért felelős konkrét hatóanyag sok éven át ismeretlen maradt. A magas cukortartalom és az alacsony pH gátolja a mikrobák szaporodását a mézben, az aktivitás azonban akkor is fennmarad, amikor ezeket elhanyagolható szintre hígítják. Számos különböző mézfajta is hidrogén-peroxidot termel, amikor a mézelő méhből származó glükóz-oxidáz reakcióba lép a glükózzal és a vízzel. A manukamézben azonban a hidrogén-peroxid termelődése viszonylag alacsony, és a kataláz semlegesítheti, az aktivitás mégis fennmarad. Ennek a fennmaradó aktivitásnak az okát, amelyet „nem-peroxidos aktivitásnak” vagy NPA-nak neveztek el, végül 2008-ban tárták fel, amikor két laboratórium egymástól függetlenül azonosította a metil-glioxált (MGO) a manukamézben (Adams et al., 2008; Mavric et al., 2008). Az MGO prekurzorának, a dihidroxi-acetonnak (DHA) spontán dehidratációjából keletkezik. A DHA egy természetesen előforduló fitokemikália, amely a Leptospermum scoparium, Leptospermum polygalifolium, valamint az Új-Zélandon és Ausztráliában őshonos, ezekkel rokon Leptospermum fajok virágainak nektárjában található (Adams et al., 2009; Williams et al., 2014; Norton et al., 2015). Az MGO viszonylag nem specifikusan reagálhat olyan makromolekulákkal, mint a DNS, az RNS és a fehérjék (Adams et al., 2008; Mavric et al., 2008; Majtan et al., 2014b), és elméletileg mérgező lehet az emlőssejtekre (Kalapos, 2008). Nincs azonban bizonyíték arra, hogy a manukaméz károsítaná a gazdaszervezet sejtjeit akár szájon át fogyasztva, akár sebkötözőként alkalmazva; sőt úgy tűnik, hogy a méz elősegíti a gyógyulást és csökkenti a hegesedést, amikor sebekre alkalmazzák (Biglari et al., 2013; Majtan, 2014; Dart et al., 2015). Nem ismert, hogyan fejti ki ezt a baktériumsejtekkel szembeni látszólag szelektív toxicitást.

A magas MGO- vagy hidrogén-peroxid-szint általában a legaktívabb mézet eredményezi, azonban az összefüggés nem mindig tökéletes, ami arra utal, hogy a méz egyéb összetevői módosíthatják az aktivitást (Molan, 2008; Kwakman et al., 2011; Chen et al., 2012; Lu et al., 2013). A méhek által termelt antimikrobiális peptid, a defenzin-1 felelős a Revamil méz aktivitásáért; ez a méz ismeretlen forrásból származik, azonban úgy tűnik, hogy a manukamézben szerkezetileg módosult és inaktív (Kwakman et al., 2011; Majtan et al., 2012). A kizárólag a Leptospermum mézben megtalálható glikozid, a leptozin szintje összefügg a hatáserősséggel, és módosíthatja a manukaméz antimikrobiális aktivitását (Kato et al., 2012). Hasonlóképpen különféle, lehetséges antimikrobiális hatással rendelkező fenolos vegyületek is jelen lehetnek, különösen a sötétebb színű mézekben, és bár olyan koncentrációban fordulnak elő, amely önmagában valószínűleg nem gátló hatású, egymással vagy a méz más összetevőivel szinergikusan együttműködve létrehozhatják vagy módosíthatják az aktivitást (Estevinho et al., 2008; Stephens et al., 2010). A fenolos vegyületek antioxidánsként is működhetnek, és felelősek lehetnek a méz gyulladáscsökkentő, valamint sebgyógyulást segítő tulajdonságaiért (Stephens et al., 2010). Fontos megjegyezni, hogy nem minden Leptospermum faj termel aktív mézet, és még az L. scoparium és az L. polygalifolium mézében is körülbelül 100 és >1200 ppm között változhat az MGO-szint (Windsor et al., 2012). Egy ausztrál mézek aktivitását vizsgáló felmérés szerint a New South Wales és Queensland határvidékén növő Leptospermum növényekről származó méz különösen aktív volt, de nem ismert, hogy ez a növényeknek, a talajnak, az éghajlatnak vagy más tényezőknek köszönhető-e (Irish et al., 2011).

A kórokozók méz általi gátlása

A mézet in vitro számos különböző kórokozón tesztelték, különösen olyanokon, amelyek kolonizálhatják a bőrt, a sebeket és a nyálkahártyákat, ahol lehetséges a méz helyi alkalmazása. Eddig az in vitro vizsgálatok azt mutatták, hogy a Manuka méz hatékonyan gátolja az összes vizsgált, problémát okozó bakteriális kórokozót (összefoglalva az 1. táblázatban). Különösen figyelemre méltó, hogy a több gyógyszerrel szembeni rezisztenciát mutató (MDR) klinikai izolátumok méz iránti érzékenysége sem csökkent, ami széles hatásspektrumra utal, és eltér minden ismert antimikrobiális szerétől (Willix et al., 1992; Blair és Carter, 2005; George és Cutting, 2007; Tan et al., 2009). Emellett a laboratóriumban nem sikerült mézrezisztens törzseket létrehozni, és nem számoltak be mézzel szemben szerzett rezisztenciát mutató klinikai izolátumról sem (Blair et al., 2009; Cooper et al., 2010).

A planktonikus sejteket gátló hatása mellett a méz a biofilmekben élő baktériumokat is képes szétszórni és elpusztítani. A biofilmek olyan sejtközösségek, amelyek általában a sejtek által termelt extracelluláris mátrixba zárva találhatók, és különböző felületekhez tapadnak, például sebekhez, fogakhoz, nyálkahártyákhoz és beültetett eszközökhöz. A biofilmekben élő mikrobákat védi az antimikrobiális szerek hatásától, és tartós, nem gyógyuló fertőzéseket okozhatnak. A Manuka méz felbontja a sejtaggregátumokat (Maddocks et al., 2012; Roberts et al., 2012), és számos problémát okozó kórokozó - köztük a Streptococcus és Staphylococcus fajok, a Pseudomonas aeruginosa, Escherichia coli, Proteus mirabilis, Enterobacter cloacae, Acinetobacter baumannii és a Klebsiella pneumonia - biofilmjeinek kialakulását (Maddocks et al., 2012, 2013; Lu et al., 2014; Majtan et al., 2014a; Halstead et al., 2016) is megakadályozza. Fontos, hogy a méz a már kialakult biofilmeket is felbonthatja, és elpusztíthatja a bennük élő sejteket, bár ehhez magasabb koncentráció szükséges, mint a planktonikus sejtek esetében (Okhiria et al., 2009; Maddocks et al., 2013; Lu et al., 2014; Majtan et al., 2014a). Nagyon nemrégiben a Manuka mézet egy többfajú, Staphylococcus aureus, Streptococcus agalactiae, Pseudomonas aeruginosa és Enterococcus faecalis baktériumot tartalmazó biofilmen is tesztelték, és azt találták, hogy az E. faecalis kivételével minden faj életképességét csökkentette; ezt a fajt nem sikerült kiirtani (Sojka et al., 2016). Ennek egyértelmű klinikai jelentősége van a biofilmeket tartalmazó sebek mézzel történő kezelése szempontjából, és fontos, érdekes jövőbeli kutatási terület annak megértése, hogyan teszi lehetővé a biofilm az E. faecalis túlélését, miközben a méz normális esetben elpusztítja. Úgy tűnik, hogy a Manuka méz biofilmeket gátló hatásáért nagyrészt, de nem teljes mértékben az MGO felelős, ami ismét rávilágít a hatást módosító további összetevők fontosságára (Kilty et al., 2011; Lu et al., 2014).

A méz nem bakteriális kórokozókkal szembeni aktivitásának spektruma még nem teljesen ismert. A Manuka méz vírusellenes hatását vizsgáló újabb tanulmányok szerint potenciálisan alkalmazható a varicella-zoster vírus (a bárányhimlő és az övsömör kórokozója) (Shahzad and Cohrs, 2012) és az influenza kezelésére (Watanabe et al., 2014). A bőr gombás kórokozói, köztük a Candida albicans és a dermatofitonfajok, lényegesen kevésbé érzékenyek a Manuka mézre, mint a baktériumok, de a nagy mennyiségű hidrogén-peroxidot termelő méz gátolja őket (Brady et al., 1996; Irish et al., 2006). Megállapították, hogy a Manuka és a nem Manuka méz egyaránt csökkenti a méhek fontos kórokozójának, a mikrospórás Nosema apis spóráinak életképességét, a méz azonban nem tudta meggyógyítani a méheket, miután a fertőzés már kialakult (Malone et al., 2001). Nagyon kevés vizsgálat foglalkozott a méz protozoon- vagy helminthparaziták elleni alkalmazásával, és ezekben nem jól jellemzett aktivitású mézet használtak, ezért eredményeik jelentősége nehezen értékelhető (Bassam et al., 1997; Nilforoushzadeh et al., 2007; Sajid and Azim, 2012).

A méz beemelése a főáramú gyógyászatba: a legújabb kísérleti és mechanisztikus vizsgálatok rávilágítanak a méz hatásmechanizmusára

Az aktív Manuka méz széles körben elérhető terápiás szerként és funkcionális élelmiszerként, és a fogyasztók többsége holisztikus, kissé rejtélyes termékként tekint rá. Annak hiánya azonban, hogy megértsük, miként pusztítja el a méz a baktériumokat és hogyan segíti elő a gyógyulást, korlátozza elfogadottságát a konvencionális orvoslásban, ahol továbbra is „alternatív” vagy „kiegészítő” kezelésnek tekintik. A mézzel kapcsolatos eddigi kutatások túlnyomó többsége leíró jellegű volt, az újabb vizsgálatok azonban már azt próbálják feltárni, hogyan fejti ki hatását a méz, és mechanisztikus megközelítésekkel igyekeznek meghatározni, miként hat sejtes és molekuláris szinten.

A mézzel kezelt baktériumsejtek és -közösségek ultrastrukturális vizsgálatai

A méz jelentősen megváltoztathatja a baktériumsejtek méretét és alakját, bár ennek mértéke különböző baktériumfajok esetében eltérő. Transzmissziós elektronmikroszkópiával (TEM) vizsgálva a Manuka mézzel kezelt S. aureus-tenyészetekben több olyan sejt volt, amelyben a szeptumok már kialakultak, mint a mesterséges mézzel kezelt tenyészetekben. Ez arra utal, hogy a sejtek beléptek a sejtciklus osztódási szakaszába, de nem tudták azt befejezni, noha pásztázó elektronmikroszkóppal (SEM) kívülről ezek a sejtek normálisnak tűntek (Henriques et al., 2010). Újabban egy szubletális adag Manuka mézzel végzett kezelést követő fáziskontrasztos képalkotás azt mutatta, hogy az S. aureus és a Bacillus subtilis sejtjei jelentősen kisebbek voltak, és nagyobb valószínűséggel tartalmaztak kondenzálódott DNS-t, mint a méz nélkül növekvő sejtek (Lu et al., 2013). Nehéz közvetlenül összehasonlítani ezeket a vizsgálatokat, mivel különböző mennyiségű mézet és eltérő kezelési időket alkalmaztak, de az eredmények összességében a növekedés és a sejtosztódás szétkapcsolódására utalnak, ami gyakran megfigyelhető tápanyag- és környezeti stressz hatására (Silva-Rocha and de Lorenzo, 2010).

A mézzel végzett kezelésről beszámoltak, hogy a Gram-negatív fajok, az E. coli és a P. aeruginosa tenyészeteiben rendellenesen rövidebb és hosszabb sejtek egyaránt kialakulnak (Lu et al., 2013). Érdekes módon, miközben a P. aeruginosa látszólag kevésbé érzékeny a méz általi gátlásra, mint más fajok, TEM- és SEM-vizsgálattal jelentős sejtszintű változásokat figyeltek meg, többek között barázdákat és hólyagos kitüremkedéseket (a sejtplazmamembrán kitüremkedéseit) a sejtfelszínen, valamint jelentős mennyiségű sejten kívüli törmeléket, ami sejtlízisre utal (Henriques et al., 2011). Ezt egy későbbi, BacLight élő-elhalt fluoreszcens festést és konfokális mikroszkópiát alkalmazó vizsgálat is megerősítette, bár az azt is kimutatta, hogy viszonylag sok élő sejt maradt fenn. Ezek a vizsgálatok 20%-os (m/v) mézet használtak, amely magasabb volt a P. aeruginosa vizsgált törzsére jellemző MBC-értéknél, ezért jelentős gátlás és sejtpusztulás volt várható. Azonban szub-baktericid koncentrációk mellett végzett atomerő-mikroszkópos (AFM-) vizsgálat is jelentős sejttorzulást és hólyagosodást mutatott az MIC (12%) és a fél-MIC (6%) koncentrációval kezelt sejtekben, továbbá jelentős sejtlízist is kimutatott (Roberts et al., 2012). A P. aeruginosa sejteknek ezt a látszólagos degenerációját megerősítette a kvantitatív PCR-elemzés, amely szerint a mézzel kezelt sejtekben tízszeres csökkenés volt megfigyelhető az oprF gén expressziójában; ez a gén egy, a strukturális stabilitás szempontjából fontos külső membránporint kódol (Jenkins et al., 2015a).

Az omikai elemzések a méz általi gátlás teljes sejtszintű válaszát mérik

Az egész sejtre kiterjedő kimenetek vizsgálatának lehetősége forradalmasította a gyógyszer-kórokozó kölcsönhatások tanulmányozását, és különösen értékes az olyan összetett természetes termékek esetében, mint a méz, amelyek várhatóan több folyamatra is hatással vannak. A méznek kitett baktériumok mikroarray- és proteomikai vizsgálatai a stresszhez kapcsolódó folyamatok aktiválódását és a fehérjeszintézis visszaszorulását jelezték (Blair et al., 2009;\u00a0Jenkins et al., 2011;\u00a0Packer et al., 2012). Bár ez összességében meglehetősen tipikus a gátló szerekre adott válasz esetében, a méz a differenciális génexpresszió egyedi „mintázatát” hozta létre, amely számos hipotetikus vagy ismeretlen funkciójú fehérjét tartalmazott, ami új hatásmechanizmusra utal. Az S. aureus és az E. coli O157/H7 „omics” elemzéseiben alulszabályozottnak talált specifikus gének vagy fehérjék virulenciával, kvórumérzékeléssel és biofilm-képződéssel kapcsolatos funkciókat látnak el (Lee et al., 2011;Jenkins et al., 2013), míg a P. aeruginosa esetében a flagellumképzésben részt vevő fehérjék alulszabályozása volt megfigyelhető (Roberts et al., 2015). Ezek a fenotípusok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a kórokozók megtelepedjenek és invazív fertőzést hozzanak létre, és arra utalnak, hogy a méz a növekedés gátlása mellett a fertőzést okozó baktériumok patogén potenciálját is csökkentheti.

Bár az eddig elvégzett „omics” elemzések száma és hatóköre még viszonylag korlátozott, összetett sejtválaszra utalnak a mézzel szemben, amely jelentősen eltérhet a különböző baktériumfajokban. Az adatok kontextusba helyezését lehetővé tevő fejlett rendszerszintű biológiai megközelítésekre, valamint kvantitatív PCR-rel és génkieséses törzsekkel végzett validációs vizsgálatokra van szükség e komplexitás feltárásához; ezek új gyógyszeres terápiás megközelítéseket tárhatnak fel a baktériumok növekedésének gátlására (Hudson et al., 2012).

A méz és a hagyományos antibiotikumok közötti kölcsönhatások

Amellett, hogy önálló szerként alkalmazható, a méz a hagyományos antibiotikum-kezelés kiegészítésére is használható. Ez különösen akkor lehet értékes, ha olyan szisztémás szerekkel kombinálják, amelyek a vérkeringésen keresztül juttathatók el a sebágyhoz, miközben a mézet helyileg alkalmazzák. A kombinált kezelések az antimikrobiális szerek terápiás dózisát is csökkenthetik, és megelőzhetik a rezisztencia kialakulását; egyes esetekben pedig gyógyszerszinergiát eredményezhetnek, amikor a kombinált hatás nagyobb, mint az egyes gyógyszerek külön-külön kifejtett hatásának összege.

Az antibiotikumokat terápiás célra engedélyezett manukamézzel kombináló in vitro vizsgálatok szinergikus hatást mutattak ki oxacillinnel, tetraciklinnel, imipenemmel és mupirocinnal egy MRSA-törzs szaporodásával szemben (Jenkins és Cooper, 2012). Emellett a méz szubinhibitoros koncentrációjának oxacillinnel való kombinációja visszaállította az MRSA-törzs oxacillinnel szembeni érzékenységét. A szerzők a mecR1 gén csökkent szabályozását találták, amely egy MRSA-specifikus penicillinkötő fehérjét (PBP2A) kódol, és ezt a méz szinergikus hatásának egyik lehetséges mechanizmusaként javasolták. Erős szinergikus hatást figyeltek meg a manukaméz és a rifampicin között több S. aureus-törzzsel, köztük klinikai izolátumokkal és MRSA-törzsekkel szemben; a méz jelenléte továbbá megakadályozta a rifampicinrezisztencia kialakulását in vitro (Müller és munkatársai, 2013). Ennek klinikai jelentősége van, mivel a rifampicin jól bejut a szövetekbe és a tályogokba, és gyakran alkalmazzák felületes staphylococcus-fertőzések kezelésére, ugyanakkor gyorsan rezisztenciát alakít ki, ezért egy másik szerrel kombinálva kell alkalmazni. A vizsgálat további megállapítása szerint a szinergia nem az MGO-nak volt köszönhető, mivel az MGO-val dúsított szintetikus méz nem mutatott szinergikus hatást rifampicinnel kombinálva.

A méz jól jellemzett hatásmechanizmusú antimikrobiális szerek működésére gyakorolt hatásának megértése a méz bakteriális kórokozókra gyakorolt hatásának megértését is elősegítheti. Liu és munkatársai (2014) a szinergia elemzését további antibiotikumokra, valamint különböző S. aureus- és MRSA-törzsekre is kiterjesztették. Felvetették, hogy a klindamicinnel és gentamicinnel szembeni fokozott érzékenység a méz által előidézett, csökkent fehérjeszintézis és az antibiotikumok riboszómagátlásának együttes hatásából eredhet, míg a β-laktám antibiotikumokkal megfigyelt szinergiát mindkét komponens által okozott fokozott oxidatív stressz magyarázhatja. Mivel az S. aureus- és MRSA-törzsek egyformán érzékenyek voltak az oxacillin-méz kombinációra, úgy tűnt, hogy a szinergia kialakulásának oka valószínűleg nem a PBP2A csökkent szabályozása. Egy klinikai MRSA-izolátum esetében azonban a méz jelenléte nem növelte a klindamicinnel vagy gentamicinnel szembeni érzékenységet, ami figyelemre méltó, mivel ez az első jelentett eset, amelyben az MRSA és az S. aureus eltérően reagált a mézre. E törzsspecifikus különbség transzkriptomikai vagy proteomikai elemzésekkel történő vizsgálata érdekes irányt jelenthet a jövőbeli kutatások számára (Liu és munkatársai, 2014).

A hatásosság bizonyítékai állatkísérletekből, esetismertetésekből és klinikai vizsgálatokból

A Manuka mézet előállító és forgalmazó vállalatok magas etikai normákat képviselnek, és ellenzik az állatmodellek alkalmazását a fertőzések és a sebgyógyulás vizsgálatában. A Manuka mézet azonban alkalmazták már műtéti vagy baleseti eredetű sebekkel rendelkező állatok, különösen lovak kezelésére, pozitív eredményekkel (Dart et al., 2015; Bischofberger et al., 2016). Nem gyógyuló sebek és fekélyek mézzel történő kezeléséről szóló esetleírások jelentős javulásról számoltak be, a fertőzés megszűnésével olyan esetekben, amikor a hagyományos antibiotikumok hatástalannak bizonyultak (Regulski, 2008; Smith et al., 2009). Ennek ellenére, valamint annak ellenére, hogy számos in vitro és in vivo modell bizonyítja, hogy a méz elpusztítja a problematikus sebfertőzéseket okozó kórokozókat, kevés megbízható klinikai adat áll rendelkezésre a Manuka mézről. Ennek több oka van, többek között a kettős vak, placebokontrollos vizsgálatok technikai nehézségei egy olyan jellegzetes anyaggal, mint a méz, az etikai megfontolások, a klinikai szakemberek érdektelensége, valamint a mézgyártó vállalatok költség-haszon szempontjai; e vállalatok a természetes termékekre és a vény nélkül kapható készítmények értékesítésére összpontosítanak, ahol a Manuka méz és a hozzá kapcsolódó kötszerek már most is prémium árat képviselnek. Ezek a körülmények változhatnak, ahogy az antibiotikum-rezisztencia fokozatosan csökkenti a jelenlegi kezelési lehetőségeket, és a mézben rejlő lehetőségeket kiemelő folyamatos kutatások felhívják rá az egészségügyi szakemberek figyelmét.

Hiányosságok és új lehetőségek a méz kutatásában

A terápiás mézzel kapcsolatos ismereteink terén a közelmúltban jelentős előrelépés történt, klinikai alkalmazása azonban továbbra is korlátozott, még akkor is, amikor a hagyományos antibiotikumok hatásossága kezd csökkenni. A méz összetettsége - amely vitathatatlanul éppen a legnagyobb erőssége a különféle kórokozók elpusztításában és a rezisztencia kialakulásának megelőzésében - megnehezíti a vizsgálatát, mivel számos, egymással együttműködő tényező valószínűleg befolyásolja a hatását. További mechanisztikus vizsgálatokat szorgalmazunk megfelelően regisztrált terápiás Manuka mézzel, különösen nem redukcionista rendszerbiológiai megközelítéseket alkalmazó kutatásokat, részletes kémiai és mikrobiológiai elemzésekkel kiegészítve, annak feltárására, hogyan hat a méz molekuláris, sejtszintű és populációs szinten, hogyan különbözhet ez a mikrobiális kórokozók egyes törzsei és fajai között, valamint hogyan reagál a gazdasejt (2. táblázat 2). Az ezekből a vizsgálatokból nyert információk ezt követően irányt mutathatnak a terápiában, és biztosíthatják a szükséges klinikai adatokat ahhoz, hogy a méz bekerüljön a mainstream gyógyászatba; többé ne csak alternatív terápiaként alkalmazzák, amikor már minden más kudarcot vallott.

Szerzői közreműködés

Ezt az áttekintést DC, SB, NNC, DB és PB írta, szakmailag pedig RS és EH bírálta el.

Finanszírozás

Az NNC fizetési támogatásban részesül a Rural Industries Research and Development Corporation – Honey Bee Program keretében (PRJ-009186 támogatás).

Összeférhetetlenségi nyilatkozat

DC, PB és EH a Comvita NZ Limitedtől és a Capilano Honey Limitedtől kap fizetési támogatást, valamint nem pénzbeli támogatást manukaméz formájában; RS a Comvita NZ Limited alkalmazottja, amely gyógyászati minőségű manukamézzel (Medihoney) kereskedik.

A többi szerző kijelenti, hogy a kutatást olyan kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolat hiányában végezték, amely potenciális összeférhetetlenségként lenne értelmezhető.

Rövidítések

ESBL, kiterjesztett spektrumú β-laktamáz; MBC, minimális baktericid koncentráció; MGO, metilglioxál; MIC, minimális gátló koncentráció; MRSA, meticillinrezisztens Staphylococcus aureus; MRSE, meticillinrezisztens Staphylococcus epidermis; NPA, nem peroxid alapú aktivitás; VRE, vankomicinrezisztens Enterococcus.

Hivatkozások